Címlap Bevezető

Bevezető

E-mail Nyomtatás

A régi korok emberének képzelete a távoli Északról, hófödte hegycsúcsok övezte fjordjaival, mindig is egy barbárok és mesebeli teremtmények lakta, ismeretlen és rejtélyes világ képét őrizte. Messzi tájakon keringtek a legendák lakóiról, északi emberekről, kik a természet törvényeivel békében és harmóniában élnek, s időtlen idők óta hatalmas, titokzatos isteneiknek hódolnak…

 A gyökerek

   Az egymásra telepedő ezer esztendők távolából Európa népi mítoszainak legősibb világa a régmúlt ködébe burkolózik. A bronzkortól – midőn az emberiség technikai fejlődésével a közösségek kultikus élete is új magasságokba ér – földrészünk kultúráinak mindinkább egy fiatalabb, indoeurópainak nevezett rétege kerül látómezőnkbe. Távoli eleiktől örökül hagyott vénséges világképüket ekkorra már új istenségek oltalmában ápolják és őrzik tovább a kontinens nyugati és északi részeit lakó, a régi érából a többi nép oldalán kiemelkedő germánok is. Mondáik, hagyományaik, szokásaik a Duna felső vonalától utóbb egészen Izlandig nemzedékek sorát tanítják a mindenség örök törvényeire. Hitéletük azonban, az északi írásbeliség viszonylag kései meghonosodása miatt, csak az ókor utolsó századaitól látszik határozottabb alakot ölteni előttünk.

   Ahány germán törzs növi ki magát s különül el lassacskán szomszédaitól, jószerével annyi arca is mutatkozik közös tőről fakadó istenhitüknek, melyet az eltérő földrajzi adottságok, az éghajlat, az időjárás viszontagságaihoz igazodó életmód csiszol mindenütt más-más árnyalatúvá. Észak a maga varázslatos arculatával és légkörével (s nem utolsósorban elszigeteltségének köszönhetően) egészen különleges formában konzerválja az ősök mítoszait, mindenekelőtt norvég és svéd földön: az ógermán vallásos hiedelmek páratlan szépségű, háborítatlan világa uralja e tájakat hosszú időkön át.

Azok a hírhedt vikingek…

   Észak népeinek kultúrája és szellemisége általuk éli utolsó virágkorát, mielőtt az első ezredforduló körüli időkig a kereszténység a legtávolabbi területekről is kiszorítja a régi pogányhitet. A tengereket járó, kalandozó északi harcosok portyázó hadai a hatodik-hetedik századtól tünedeznek fel a Skandinávián kívüli partokon. Ettől fogva, amíg az északi országok királyai fel nem veszik a kereszt jelét, a norvég, dán és svéd vikingek, az akkori idők kiváló hajósai, sorra vezetik hódító útjaikat a földrész vidékeire, s azon is túl. Megvetik lábukat Európa északi, nyugati és keleti végein, bejárják a Földközi-tenger partjait, eljutnak Észak-Afrikába, a Közel-Keletre – Kolombusz előtt fél évezreddel az ismeretlen kontinensre –, és számos nemzettel kiterjedt kereskedelmet folytatnak. Mindenütt csak északi embereknek nevezik őket, amely név aztán rajtuk is marad.*

Az új vallás érkezte

   715-ben megtörténik az első, sikertelen kísérlet a legdélibb skan­dináv ország, Dánia áttérítésére, melyet kétszázötven évvel később már eredménnyel visz végbe Kékfogú Harald király.

   A kereszténység, mely minden addigi, természetes vallásfejlődésnek ellentmondva, a sok évezredes múlt megtagadását követeli, sokáig népszerűtlen marad és nehézkesen ver gyökeret Európában. Távoli, ismeretlen földről érkezett, és hirdetői azon vannak, hogy erőszakkal kitúrják helyükről és eltöröljék az őshonos isteneket, akiket minden vidéken emberemlékezet óta tisztelnek és szeretnek. Ezek az istenek és kultuszuk az őslakos népek hagyományainak, szokásainak és törvényeinek szerves részét alkotják; neveik mélyen a nyelvükben gyökereznek, s az idő teltével már réges-rég szentté váltak számukra. A királyok egyenesen hozzájuk vezetik vissza vérvonalukat, a közösségeket isteni törvények szabta rend fogja egybe, az erdők, hegyek, vizek pedig a természetfeletti lények jelenlététől kapnak élő szentséget. Minderről a germánok sem akarnak lemondani, így természetes részükről az idegenkedés és ellenállás, amikor mindazt, amit öröktől fogva igaznak és helyesnek tartottak, az új vallás hírnökei bűnös vétkekként bélyegzik meg, s üldözik miattuk őket.

   A pogány istenekről azután, ha el nem is felejtik azokat, az egyház mélyen hallgat, és papjai óvakodnak nevüket kiejteni vagy pontosabban körülírni néhai imádatukat. Üdvösebbnek gondolják, ha valamennyiüket a démon vagy ördög címmel illetik, a hozzájuk kötődő vallásgyakorlatot megtiltják, s így gyökerestől irtják ki kultuszuk utolsó emlékeit és maradványait is. Nem csupán a valóban barbárnak tűnő áldozatok elítélendők szemükben, de minden mulatságra, játékra, zenére, táncra, és egyáltalán bármire, ami kapcsolatban áll a régi világgal, ördögi pompaként tekintenek. ...

... 



* És amely ismerősen csenghet a franciaországi Normandiában letelepedett egykori vikingek, az Angliában is hódító normannok (‘északi emberek’) révén, akiknek uralma ellen a későbbi idők legendás alakja, a brit Robin Hood küzdött.

 

 

 

 

Figyelem!
A honlap teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll!
(1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról)

Az oldalon megjelenő mű, "A skandináv mitológia" egyetlen része sem másolható, nem formázható, nem alakítható át és nem továbbítható
semmilyen módon és eszközzel, elektronikus, mechanikus, fénymásolási, hangfelvételi vagy egyéb úton sem, továbbá
semminemű felhasználás, terjesztés, újraközlés vagy fordítás nem törvényes a szerzői jog tulajdonosának írásos engedélye nélkül!