Címlap Mitológia
A skandináv mitológia - Részletek a könyvből

Bevezető

E-mail Nyomtatás

A régi korok emberének képzelete a távoli Északról, hófödte hegycsúcsok övezte fjordjaival, mindig is egy barbárok és mesebeli teremtmények lakta, ismeretlen és rejtélyes világ képét őrizte. Messzi tájakon keringtek a legendák lakóiról, északi emberekről, kik a természet törvényeivel békében és harmóniában élnek, s időtlen idők óta hatalmas, titokzatos isteneiknek hódolnak…

 A gyökerek

   Az egymásra telepedő ezer esztendők távolából Európa népi mítoszainak legősibb világa a régmúlt ködébe burkolózik. A bronzkortól – midőn az emberiség technikai fejlődésével a közösségek kultikus élete is új magasságokba ér – földrészünk kultúráinak mindinkább egy fiatalabb, indoeurópainak nevezett rétege kerül látómezőnkbe. Távoli eleiktől örökül hagyott vénséges világképüket ekkorra már új istenségek oltalmában ápolják és őrzik tovább a kontinens nyugati és északi részeit lakó, a régi érából a többi nép oldalán kiemelkedő germánok is. Mondáik, hagyományaik, szokásaik a Duna felső vonalától utóbb egészen Izlandig nemzedékek sorát tanítják a mindenség örök törvényeire. Hitéletük azonban, az északi írásbeliség viszonylag kései meghonosodása miatt, csak az ókor utolsó századaitól látszik határozottabb alakot ölteni előttünk.

Bővebben...
 

A teremtés

E-mail Nyomtatás

   Nem volt más kezdetben, csak a végtelen feketeség, a tátongó űr, Ginnungagap. Sem szárazföld, sem tenger, zöldellő fű és kék égbolt sem létezett még.

   Ősidőkben, mielőtt a földet megalkották volna, megszületett északon Niflheim, a fagyos Ködország: kellős közepén a Hvergelmir-forrás eredt, ahonnan tizenegy méregfolyam, az Elivagar fakadt. Délen ugyanekkor Múspellheim támadt, egy forrón perzselő, tűzlepte vidék.

Lassan hömpölygött északon a tizenegy folyó, s a vízfelszínen tajtékzó méreg, akár kohóban a salak, kezdett megszilárdulni, majd jéggé dermedni; midőn pedig ennek következtében a folyók végleg megrekedtek, legfelül a jég mindenütt befagyott. A méregből permetező súlyos pára hóharmatként csapódott le a felszínen, mely rétegről rétegre rakódott egymásra. Miként ez a jeges dér kezdte kitölteni az űr északi felét, úgy Múspellheimből is egyre csak áradt a szikra és a tűz, amitől a Ginnungagap közepében langyos, lágy levegő ült meg. Eközben az északról áramló zord hideg és a dél felől sugárzó forróság mind közelebb került egymáshoz, egészen addig, amíg Múspell izzó hője felmelegítette Niflheim jegét, mely aztán már olvadva csepegett. Végre a hőség borzasztó erejétől életre serkentek a jégcseppek, és az űr közepén alakot kezdett ölteni belőlük egy emberforma lény, az óriás Ymir.

Bővebben...
 

Yggdrasil, a világfa

E-mail Nyomtatás

   Az idők kezdetén kicsinyke fa bújt elő a világ kellős közepéből és bontotta ki első leveleit. E szent kőris ágai aztán, ahogy felcseperedett, lassan átszelték a mindenséget, s koronája a kilenc világ ege fölé borult. Ez Yggdrasil, a skandináv mitológia gigantikus Világfája. Az eurázsiai ősvallásokban mindenütt ismerték a világ- vagy életfát, ez nagy valószínűséggel az emberiség egyik legrégibb kozmogóniai felfogása. Az északi germán elgondolás szerint alapjában e kőrisfa a mindenség tér- és időbeli mértéke, az istenek, az álfok, az óriások, a törpök, az emberek és a holtak birodalmának egyesítője. A skandináv hitszemlélet három nagyobb egységre osztja a világot: a fellegekben Ászföld, Vánhon és Álfhon terül el, középütt Óriáshon, Törphon és Középfölde fekszik, alant pedig a Tűzföld, Ködhon és Hélhon lelhető.

Bővebben...
 

A kilenc világ

E-mail Nyomtatás

Asgard, az ász-istenek lakhelye

   Ódintól, a főistentől származik a legtöbb ász: ők lakják Asgardot, gyönyörű, napsütötte világukat, tele hatalmas erdőkkel, magas hegyekkel, csillogó vizű folyók átszelte csodás tájakkal (a folyók némelyike Midgardon is keresztülvág, hogy végül Helheimbe érkezzen). E helyütt építették fel az istenek a maguk otthonait, legtöbbjét a zöldellő Id-mezőn.

Bővebben...
 

Istenek, istennők

E-mail Nyomtatás

Szemelvények a negyvennél is több északi istenség leírásaiból

 

Mindennek atyja, Ódin

   Elsőként az égiek vezéréről, a legidősebb és legnagyobb ász-istenről kell szólnunk: Alfadir, Mindenek-atyja a világegyetem legbölcsebb lénye, hatalmas varázsló, kiváltképp a hadviselés, a költészet, a tudományok és a mágia istene; maga a mindent betöltő terem erő, aki az összes létezőnek alakot és szépséget adományozott a világon, akitől a versköltés, a művészetek és a játékok erednek, ezzel együtt a harcok menete is tőle függ, ő hozza a győzelmet s osztja mindenütt a legbecsesebb áldásokat; két fivérével a világegyetem, annak kozmikus rendje és az első emberpár megalkotója.

Bővebben...
 

Óriások és más teremtmények

E-mail Nyomtatás

 

Az őselemek

 

     A víz, a tűz és a szél az emberiség szemében már a legkorábbi időktől fogva szentséges és tekintélyt parancsoló elemek voltak – írja az idősebbik Grimm-fivér. – Ahogy soha nem nyugvó erőikkel a természetben működnek, az emberi elme még az óriások vagy istenek általi megszemélyesítésük nélkül is alapvetően tisztelte őket, de általánosságban mindig hozzájuk kapcsolta e felsőbbrendű lényeket. Még a mai korokban is felkeltik bámulatunkat a természetnek e legősibb időkben született erői, hogyan is kerülhették volna el az ókor népei, hogy csodálják őket és hódoljanak nekik? Az ilyesfajta imádat sokkal közvetlenebb, szabadabb és méltóságteljesebb volt, mint a képek és bálványok előtti alázatos hajlongás.

Bővebben...
 

Északi mondák

E-mail Nyomtatás

alt alt
Istenek mondái Hősi mondák

 

 

Istenek mondái

E-mail Nyomtatás

Részletek az istenek mondáiból

 

 ASGARD FALAI

   Hajdanában, amidőn az ászok uralma kezdetét vette, s mikor az istenek megalapították Midgardot és a Valhallát is építették, még azokban az időkben történt.

   Egy napon vándor érkezett Asgardba, aki felajánlotta, hogy három évszak alatt olyan várat épít, mely kellő védelmet nyújt majd a sziklaóriásokkal és a déróriásokkal szemben, még ha azok netán át is kelnének Midgardon. Munkája jutalmául Freyját kérte, s hozzá a napot és a holdat. Tanácsot ültek az istenek, és végül egyezséget kötöttek vele, miszerint megadják neki a kívánt fizetséget, ha az erőddel egyetlen tél alatt elkészül. Ha a nyár első napján bármi hiányzik a várból, elveszíti jutalmát; és munkájában nem segítheti senki emberfia. Amikor mindezt elmondták neki, ő csupán annyit kért tőlük, engedjék lova segítségét igénybe vennie, melyet Svadilfarinak hívnak; az istenek meg, Loki tanácsára, elfogadták a feltételt.

Bővebben...
 

Hősi mondák

E-mail Nyomtatás

Észak legnagyobb hősi eposzából, a Völsunga sagából

 

A kardról, melyet Sigmund, Völsung fia húzott ki a fából 

   Élt egy Siggeir nevű király, aki Gótföldön uralkodott, hatalmas nemzetségfő és sok népnek ura; elindult egy nap, hogy Völsunggal találkozzék, és feleségül kérje lányát, Signyt. Beszédét kedvezőn vette a király, s vele fiai is, ámde a lány vonakodott a frigytől; mégis apjára bízta a döntést, mint minden egyéb kérdésben őt illetően, így a király elfogadta a tanácsot, miszerint adja hozzá Signyt; a leány tehát Siggeirnek ígértetett, s az ünnepség és a menyegző megülésére Siggeir király meghívatott Völsung házába. Előkészült a vezér a lakomára legjobb tudása szerint, s mire készen állott minden, a kitűzött napra megérkeztek a vendégek, köztük Siggeir, s megannyi nagybecsű férfiú jött vele. 

Bővebben...
 

A rúnák

E-mail Nyomtatás


 
Függtem, tudom, a szélfútta ágon,
kilenc teljes éjen át;
lándzsával sebezve, magamnak áldozva,
a fán, melyről nem tudni,
gyökere honnan ered.

Kenyérrel nem kínáltak,
sem tülökből inni,
mélységekbe kémleltem;
felszedtem rúnákat,
rikoltva mind megragadtam,
aztán visszazuhantam.

Tanultam kilenc
hatalmas dalt
Bölthorn fiától, Bestla apjától,
s kortyoltam az Ódrerir érlelte
fenséges mézsörből.

 

Gyarapodni kezdtem,
elteltem tudással,
jól s szépen nőttem;
vezetett minden szó másikhoz,
minden tett újabb tetthez.

Rúnákra találhatsz,
hasznos rovásokra,
hatalmas jelekre, varázserejűekre;
dalnokok ura színezte őket,
fenséges istenek műve mind,
rótta az istenek vezére.

Ászoknak Ódin,
álfoknak Dáinn,
Dvalinn a törpöknek,
Alsvid óriásoknak,
s némelyet én magam véstem.

 

 (Hávamál, 138-143.)

   Észak távoli múltjából a mágia rejtélyes kellékei, szent jelek és varázsigék, a mélységes titkokat rejtő rúnák tűnnek elénk. Ódin tulajdon szavai megszerzésük történetét idézik fel, miként talált rájuk ős őrzőjüknél, Mimir óriásnál, tudás és bölcsesség után kutatva a kilenc világban. Ha a régiek azt mondták: ismerj egy rúnát, ez azt jelentette: tudd valaminek a titkát. A szónak már a jelentése magában hordoz valamilyen titokzatosságot, sejtelmest, felfoghatatlant: ez az egész germánság előtt ismert kifejezés az eltérő dialektusokkal természetesen más-más formában élt, de legősibb alakja a gót runa volt, ‘titok, rejtett ismeret’, ‘titkos beszéd’ értelemben. A szó felsőszász vidékeken a ‘halk mormogás, mormolás’ tartalommal is bírt, emlékeztetve az ily formán elmondott varázsigékre, melyeket kiáltani vagy énekelni is szoktak, míg a rúnajeleket különböző tárgyakra (fára, csontra, kőre, ékszerre, fegyverre) vésték; az ősi „rúna” kifejezés ekképp ötvözte a mondott és írott szó varázsos hatalmát.

Bővebben...
 



 

Figyelem!
A honlap teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll!
(1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról)

Az oldalon megjelenő mű, "A skandináv mitológia" egyetlen része sem másolható, nem formázható, nem alakítható át és nem továbbítható
semmilyen módon és eszközzel, elektronikus, mechanikus, fénymásolási, hangfelvételi vagy egyéb úton sem, továbbá
semminemű felhasználás, terjesztés, újraközlés vagy fordítás nem törvényes a szerzői jog tulajdonosának írásos engedélye nélkül!